DTKH KÖZLEMÉNY

A DTKH tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 2023-as évben az érvényesítő matricák nem kerülnek postázásra.

A közszolgáltatás igénybevételének jogosultságát a szolgáltató a tovbbiakban személyes ellenőrzéssel és digitális rendszer segítségével valósítja meg. Ezzel összefüggésben továbbra is kiemelten fontos, hogy lakott ingatlan esetén a közszolgáltatás igénybevétele, illetve a díj fizetése kötelező!

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

Üdvözlettel,

TÁJÉKOZTATÓ ADÓEMELÉSRŐL 2023.

Tisztelt Adózók! A nehéz gazdasági körülmények az önkormányzatokat is sújtják, így Dömsöd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2021. évben a helyi adók emeléséről döntött, mely végső formában a 21/2022.(XI.30.) számú rendelettel 2023. január 01-től hatályba lépett. A rendelet megtekinthető honlapunkon a https://www.domsod.hu/rendeletek menüpontban. Az adó emelése érinti a kommunálisadó és építményadó adónemeket. A részletekért kattintson a "További információ"-ra!

Budapest-Belgrád vasútvonal - fásítás-fakitermelési határozat közzététele

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszának fejlesztése (Soroksár-Kelebia vasútvonal fejlesztése) beruházás keretében 2022. december 15. napján a Dömsöd 0477/32 és 0477/34 hrsz.-ú ingatlanokon a 2023. évben, fásításban tervezett fakitermeléssel kapcsolatos, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Erdészeti Osztály által 2022. december 16. napján áttett bejelentése alapján, a tárgyi ingatlanon fásításban történő fakitermeléshez történő hozzájárással kapcsolatban BK/KTF/08299-11/2022. iktatószámmal döntést, határozatot hozott.

A HATÁROZAT IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Tájékoztatás a Helyi Iparűzési Adó devizában történő megfizetésének lehetőségéről

Tisztelt Adózók!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az adózók 2023. év január 1-jétől a helyi iparűzési adó devizában történő megfizetéséről szóló 366/2022. (IX. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján a helyi iparűzési adót euró vagy amerikai dollár devizanemben is megfizethetik.

2023. I félévi DTKH hulladékszállítási tájékoztató

DTKH logo

HÁZHOZ MENŐ CSOMAGOLÁSI ÉS ZÖLDHULLADÉK 2023. I. FÉLÉVI SZÁLLÍTÁSI REND

Társaságunk az alábbiakban tájékoztatja Önt az újrahasznosítható csomagolási, a zöldhulladék, továbbá a lom hulladékok gyűjtéséről. Együttműködésüket ezúton is köszönjük!

Hulladék 1 m3 mennyiségben a dömsödi lakosok számára díjmentesen elhelyezhető a dömsödi hulladéklerakón. A zöldhulladék nem lebomló zsákban is beszállítható, de azt a lakos a helyszínen köteles kiüríteni!

 

A RÁCKEVEI KAPITÁNYSÁG RENDŐRJÁRŐRÖKET KERES

A RÁCKEVEI KAPITÁNYSÁG RENDŐRJÁRŐRÖKET KERES

A képzési idő: 10 hónap,
A 2023. február elején induló képzésre 2023. január 10-ig lehet jelentkezni!
Kezdő bér már a képzés 3. hónapjától:
br. 383.500.- Ft
2024. január elsejétől:
br. 463.000.- Ft

A Ráckevei Rendőrkapitányság a leendő járőrök részére állandó szállás/lakhatás lehetőséget biztosít. A 2023. február elején induló képzésre 2023. január 10-ig lehet jelentkezni. A részletekről személyesen érdeklődni a kapitányság épületében lehetséges, telefonon Fejős László r. alezredes, osztályvezető úrnál a 06-24-520-988-as számon, illetve a rackeverk@pest.police.hu email címen.

Oldalak

Kultúra

MEGHÍVÓ

Tisztelettel és szeretettel hívunk és várunk minden kedves Érdeklődőt a Petőfi Emlékház és Kiállítóhely rendezvényeire:

2024. márc. 9. 14:00 órakor - Közönségtalálkozó Nagy Judit textilművésszel
Helyszín: Dömsöd Református Nagytemplom Gyülekezeti Háza

2024. márc. 16. 16:00 órakor - Irodalmi Teadélután
RADNÓTI MIKLÓS életéről, költészetéről
helyszín: Petrovics Ház - Dömsöd Petőfi utca 17.

DÖMSÖDI HÍRNÖK - októberi ajánló

Kivonat a Dömsödi Hírnök XXX. évfolyam 10. számából

  • Emlékezés 1956. október 23-ra (meghívó ünnepi megemlékezésre)
  • Aktuális témák, események Bencze István polgármester úr tollából
  • Bazsonyi–Vecsési nyaraló a Kulturális Örökség Napjai programsorában (beszámoló az eseményről)

Bazsonyi Arany és Vecsési Sándor festőművészek öröksége

 

Bazsonyi Arany és Vecsési Sándor festőművész házaspár dömsödi nyaralója közvetlenül a Soroksári Duna bal partján áll. A folyó közelében a páratlan természeti környezet felejthetetlen élményt nyújt a látogatónak. Az épületben különleges, 18 m2-es szekkó található. Öt falon helyezkedik el, s hogy mit ábrázol, azt maga a művész, Bazsonyi Arany írja le egy levelében.

Oktatás

INGYENES iskolai lehetőség szociálisan hátrányos helyzetűek részére

A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Felnőttek Általános Iskolája és Gimnáziuma lehetőséget nyújt, hogy baba mellet, munka mellett, távoktatásban végezhessék iskolájukat, akik erre igényt tartanak. Az intézmény állami iskola, a képzésnek nincs tandíja. Szeretnénk, ha hallgatóink számára az általános iskola, illetve a középiskola elvégzése elősegítené a társadalmi hátrányok leküzdését.

INTÉZKEDÉSI TERV - Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola

A Dömsödi Széchenyi István Általános Iskolában a 2020/2021. tanévre, a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendről.

Virágcsokor átadása helyett!

Nyugdíjas pedagógus kollégák, egykori tanáraink gyémánt és aranydiplomája átvétele, valamint a pedagógusnap alkalmából Vörösmarty Mihály szavaival köszöntöm mindnyájukat.

sport-rovat

Határtalanul

A maga nemében egyedülálló sport eseményt szeretnénk Önöknek bemutatni, amely az Európai Együttműködés Csoportosulása által létrehozott  sport területén elindított európai területi (INTERREG) együttműködési projekt.

Az alapprogram célja határokon átnyúló problémák megoldása és a különböző területekben rejlő lehetőségek együttes kiaknázása. Noha elsősorban kohéziós politikai eszközt szolgál, számunkra  ennél mégis többet jelent.

Kányádi Sándor szavaival:
 "Én nem határon túli magyar vagyok, hanem határtalanul magyar"

DUSE U17 eredmények

DUSE U17-es bajnoki mérkőzés, Dunavarsány - Dömsöd: 2 : 6
Dömsöd jó hírét viszitek tovább, méltón az elődeitekhez! Gratulálok, és köszönjük a munkát Cziráky Tamás edzőnek, aki nagyon sokat dolgozott veletek, és hisz bennetek ! Büszkék vagyunk rátok ! :) Ennél lejjebb egy centivel sem!!!
Hajrá Dömsöd!

DUSE Évadnyitó 2020.

Megpróbáltatásokat tartogatott nekünk ez az év, és korántsem biztos, hogy ennek már vége... Majdnem három hónapig nem sportoltak a gyerekeink, így most a nyarat végigdolgozták. Most elindul a szezon, a bajnokságok... Reméljük ezt már nem kell félbeszakítani.

A fogorvosi rendelés a mai napon (08.29.) elmarad!

2024. március

h k sze cs p szo v
26
27
28
29
1
2
3
 
 
 
 
 
 
 
4
5
6
7
8
9
10
 
 
 
 
 
 
 
11
12
13
14
15
16
17
 
 
 
 
 
 
 
18
19
20
21
22
23
24
 
 
 
 
 
 
 
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 
 
 
Feliratkozás DÖMSÖD Nagyközség Önkormányzatának Honlapja RSS csatornájára