Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

FIGYELEMFELHÍVÁS A MUSTGÁZ VESZÉLYRE

ÁLLÁSKÍNÁLAT

A BIOFUNGI Kft.  Magyarország komposzt előállító cége áporkai üzemegységébe komposztáló betanított munkás munkatársat keres.

Részleteket itt olvashatják!

XXIII. Dömsödi Napok

Kedves Dömsödi Lakótársaim!
Fáradtan, de a három napi lüktető programtól "feldobottan" írom e sorokat. Talán nemcsak én láttam úgy, hogy az ezt megelőző huszonkét Dömsödi Napoknál az idei lényegesen összeszedettebb, sokkal színesebb kínálatot adó, és ezzel együtt jelentősen nagyobb költségvetéssel működő rendezvény volt!

DUSE alapszabály tervezet

Dömsödi Utánpótlás Sport Egyesület
2344 Dömsöd, Ady Endre utca 9.
__________________________________________________________

A L A P S Z A B Á L Y

- a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva -

2017.

Hatályos: 2017. ……. napjától.

Az okiratot szerkesztette:

I.
Az Egyesület adatai

TÁJÉKOZTATÓ a Bio-Pannónia Kft. felé fennálló tartozásokkal kapcsolatban

SULIPERSELY ALAPÍTVÁNY

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR

HULLADÉKSZÁLLÍTÁSSAL kapcsolatos felhívás

     A Vertikál Zrt. kéri a lakosságot, hogy  a szelektív, a zöld, a kommunális, valamint a lom hulladékokat reggel 6 óráig, de legkésőbb 7 óráig az ingatlanok elé helyezzék ki az ingatlan használók!

A tájékoztatókon ez rajta van, ennek ellenére mégis az a tapasztalat, hogy rendszerint későn helyezik ki a hulladékot a lakosok. A későn kihelyezett hulladékokért a szolgáltatónak nem áll módjában még egyszer kiküldeni a gyűjtőjáratot! 

 

TERMŐFÖLD TULAJDONOSOK FELHÍVÁSA

A Pest megyei Kormányhivatal Ráckevei Járási Hivatal Földhivatali Osztály FELHÍVÁSÁT ITT OLVASHATJÁK

Oldalak

Kultúra

ESTI MESE

" Hol volt, hol nem volt, így kezdődik minden jóra való mese. Tudjuk, hogy kitalált történet, akár ismerjük a szerzőjét, akár nem. Mindegyikben felelhető MESEHŐS, egyszerű, szerény, lelkiekben gazdag, jószívű, a sok próbát kiálló FŐHŐS, akit ma szeretettel köszöntök 

SZIMONIDESZNÉ KOVÁCS HAJNALKA személyében...

ESTI MESE a könyvtárban

Szeretettel meghívunk egy kis mese olvasásra, beszélgetésre

ahol vendégünk lesz:

SZIMONIDESZ KOVÁCS HAJNI

(könyvillusztrátor)

2017. december 1-jén (pénteken) 18 órakor

Helyszín:  Kluch Rózsa Nagyközségi Könyvtár 

(2344 Dömsöd, Béke tér 1.)

 Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Több mint 1 éve történt

KOSSUTH KAPCSOLATA DÖMSÖDDEL

 

A dömsödi általános iskola szeptember 21-én ünnepelte névadója, születésének 225. évfordulóját. Ennek kapcsán a Széchenyi-napok keretében, különböző rendezvényeket szervez, szervezett, amelyben könyvtárunk is részt vett. Egy rendhagyó történelem-honismereti óra keretében mutattam be, gr. Széchenyi Istvánt és annak korát. 

Oktatás

Búcsú Katus Lajosné Erzsikétől...

Kollégaként nehéz most bármit is mondani. Hirtelen halála híre 2017. május 24-én megrendített mindannyiunkat! Szokatlan, szomorú kép fogadta az Óvodába érkezőket: fekete zászló lengett az Óvoda homlokzatán. A Községházán is a fekete zászló hirdette, Valaki örökre elment közülünk!

Virágcsokor átadása helyett!

Nyugdíjas pedagógus kollégák, egykori tanáraink gyémánt és aranydiplomája átvétele, valamint a pedagógusnap alkalmából Vörösmarty Mihály szavaival köszöntöm mindnyájukat.

„Szólj, gondolj, tégy jót,

s minden szó,

gondolat és tett,

tiszta tükörként fog

visszamosolyogni Rád.”

2017. Víz Világnapja - Dabi Óvoda

„Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.” ( Saint – Exupéry )

sport-rovat

DUSE - tájékoztató

Dömsödi Kajak- Kenu évadzáró összesítő

Dömsödi Kajak- Kenu évadzáró összesítő

Feliratkozás DÖMSÖD Nagyközség Önkormányzatának Honlapja RSS csatornájára