Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Dömsödi járványügyi tájékoztató - máj.8.

Dömsödi járványügyi tájékoztató - máj.8.

Kedves Lakótársaim!

Csaknem két hónapja, március 12-én írtam először a koronavírussal kapcsolatos információkról. Azóta napi rendszerességgel tájékoztattuk Önöket a járvány minden bennünket érintő híréről. Hol jegyzőnk, dr. Bencze Zoltán, hol pedig jómagam zártuk a kora estéket a “Dömsödi járványügyi információval”! Remélem, minden olvasó számára hasznos volt a napi tájékoztatónk, és talán egy kicsit ezzel is hozzájárultunk a fertőzés dömsödi terjedésének megfékezésében! Persze, ebben azért Önöknek van elévülhetetlen érdeme a veszélyhelyzet fegyelmezett elfogadásával, a kijárási korlátozás betartásával! Hogy miért is írom mindezt? Nos azért, mert úgy gondolom, hogy a járvány menetében eljutottunk addig a pontig, amikor már napi rendszerességgel nem tudunk olyan új információval szolgálni, amely a közös védekezést szolgálná! Annak semmi értelme sincs, hogy napról napra ismételgessük a köztudott dolgokat! Annyit megígérek, hogy bármilyen új információ jut a tudomásunkra, lesz mondanivalónk, azonnal jelentkezünk vele!

Az előző gondolatok nem jelentik azt, hogy vége a járványnak! A kijárási korlátozás Budapestre és Pest megyére továbbra is érvényben van! Még az is eszembe jutott, hogy az igazi erőpróba most következik! A közel hatvannapos bezártság nem eredményezheti azt, hogy minden óvintézkedést felrugjunk, és esetleg teret adjunk a fertőzés robbanásának! Ezt egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak! A hétvégére nyári meleget jelez a meteorológia, így valószínűsíthető, hogy nagyon sok nyaraló, vagy csak kikapcsolódni vágyó vendég fog nagyközségünkbe látogatni. Velük együtt közösen, annyi dolgunk lesz, hogy vásárlásaink alkalmával, tényleg erre koncentrálva, tartsuk az ajánlott másfél-kétméteres távolságot más személyektől! A vásárlásoknál az időkorlát betartása szintén fontos előírás! A szájmaszk használata minden védekezés alapja, ezért aztán a következő napokban sem feledkezzünk meg róla, saját magunk és embertársaink érdekében! 

Azt nem írhatom, hogy biztos vagyok benne, de nagyon remélem, hogy a továbbiakban nem lesz szükség a járványügyi tájékoztatók írására, napi rendszerességgel! Tegyünk együtt érte, hogy így legyen!

  1. május 8-án fertőzött személyről nem tudunk, viszont karanténban hárman élnek!

Köszönöm szépen eddigi aktív figyelmüket!
Vigyázzanak egymásra! Vigyázzanak magukra!

Bencze istván