Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Helyi járványügyi intézkedések - 2020.03.18.

Tisztelt Lakótársaink! 

A koronavírus járvány további terjedésének megelőzése érdekében a helyi operatív csoport a népegészségügyi szervekkel is egyeztetve az alábbi döntéseket hozta:

1.) Mindkét dömsödi játszóteret a mai naptól határozatlan időre bezártuk. Sajnos a tegnapi napon is az iskola látogatás hiányában, a tanulás helyett bandázó fiatalok csoportjait több alkalommal is haza kellett küldenünk azokról, így mások veszélyeztetését elkerülése érdekében a mai naptól nem látogathatóak.

2.) A piacot az ellátás biztosítása miatt egyelőre nem zárjuk be, és az a már korábban meghozott rendszabályok maradéktalan betartásával tovább működhet.

Az említett szabályok:

  • A nem előrecsomagolt élelmiszereket a kereskedő köteles átlátszó módon zárt anyaggal letakarni.
  • Az árusítás során használnia kell eldobható gumikesztyűt.
  • Az elárusító helyeket egymástól 2 méter távolságban kell elhelyezni.
  • Az asztalokat kihelyezésük előtt fertőtlenítjük.
  • A vásárlókat kérjük, hogy sorbanállás esetén tartsanak 2 méter távolságot egymástól.

A fentiek betartását folyamatosan ellenőrizzük, a piacot a térfigyelő rendszer is látja. Ha azt tapasztaljuk, hogy ezeket nem tartják be, akkor a piac működését is fel fogjuk függeszteni határozatlan időre.

 

FIGYELEMFELHÍVÁSOK

1.) Kérjük, hogy amennyiben ismeretségi körükben, szomszédjukban, családjukban van olyan idős személy, aki segítségre szorul, azt haladéktalanul jelezzék önkormányzatunk felé.

2.) Kérjük, hogy a sorban állásokra, várakozásokra vonatkozó, korábban közzétett ajánlásokat mindenki fokozott figyelemmel tartsa be. Ezek: 

- A fertőzés terjedésének megakadályozása céljából kérjük, hogy a sorban állás várakozás közben egymástól minimum két méter távolságot szíveskedjenek tartani.

- Várakozásra nyitva álló helyiségekben (beleértve az üzletek belső területét is) kérjük, hogy a várakozók egymástól is minimum két méterre foglaljanak helyet, és a helyiség tulajdonosa annak rendszeres fertőtlenítéséről és szellőztetéséről gondoskodjon.

Sajnos a települést járva azt tapasztaljuk, hogy a többség ezekre nem figyel oda, és ezzel mindenki más és a saját egészségét is felesleges kockázatnak teszi ki.

3.) Kérjük, hogy a pánikszerű felvásárlásoktól mindenki tartózkodni szíveskedjen! A készletek ilyen mértékű felhalmozása nem csak értelmetlen, hanem kifejezetten káros, mivel az ellátás akadozását és az árak meredek emelkedését eredményezi, amely nagyon sok embertársunkat fogja rövid idő alatt ellehetetleníteni.

 

A járványügyi óvintézkedések, ajánlások és rendszabályok betartása, és ezáltal a járvány minél gyorsabb megfékezése mindannyiunk közös érdeke!