Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Múzeum és Kiállítóhelyek

Petőfi Sándor Emlékmúzeum

A múzeum épülete egyidős a nagy költővel, 1823-ban épült, a falak, gerendák, ajtók - 1 kivételével -, ablakok eredetiek. Az épület 1960-óta működik múzeumként, ahol négy helyiségben láthatók a Petőfivel és családjával kapcsolatos dokumentumok, reprodukciók. A költő több alkalommal szállt meg itt és alkotott Pálffy Albert társával.

Az épületben egy helytörténeti gyűjtemény található ahol az 1860-as évekből, illetve a századforduló idejéből származó tárgyak láthatók. A múzeum egységéhez tartozik az udvarban még egy épület, amely valaha - Petőfi itt tartózkodása idején is - Kukucskáné (ragadványnév) gyógynövény szárítója és raktára volt.

2001. szeptember 22-óta Bazsonyi Arany és Vecsési Sándor festőművész házaspár állandó kiállítása tekinthető meg.

A múzeum udvara 1996-óta a hagyományos Zenés Nyári Esték kulturális rendezvénysorozat színtere. Hívunk és várunk minden kedves múzeum szerető látogatót, akik a rég-múlt korok üzeneteire kíváncsiak, s tisztelegni szeretnének Petőfi Sándor emléke előtt.

Nyitvatartási idő:
Kedd - Péntek - Szombat 10-16 óráig
Egyéb napokon - csoportok esetében, előzetes bejelentkezéssel - is megtekinthető.
A Múzeum telefon, illetve fax száma: (24) 435-655,  06 20 253 2589 - Vass Ilona múzeumvezető
Cím: Petőfi Emlékmúzeum Dömsöd, Bajcsy Zs. út 6.


Szőgyényi Sándor Emlékház

Az emlékház jelenleg a legfrissebb látnivaló községünkben, hiszen nemrégiben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Korát tekintve 1955-ben épült vályogtéglából, majd később hozzátoldottak téglarészeket.

Nevét az alapító és magángyűjtő Jancsó Attila dédapjáról kapta. Egy több mint 2000db-ból álló gyűjtemény tárul a kedves látogató elé. Nem tudja az ember hova nézzen, mert minden négyzetcentiméteren érdekesebbnél érdekesebb tárgyak állnak, idézve a múltat. A kiállítás anyaga több éves gyűjtőmunka eredménye, ami a mai napig is állandóan gyarapodik a község lakossága adományaiból. Szőgyényi Sándor egy szegény földműves család 6. gyermeke volt, míg felesége egy móri vincellér család egyetlen leánya. E két ember és két család életét hivatott az emlékház megismertetni az odalátogatóval, illetve egy ifjú régiséggyűjtő és amatőr helytörténész munkásságát. A látogató öt helységen keresztül barangolhat a múltban mely egy konyha, egy tisztaszoba, egy kamra, egy gazdasági épület és külön részt foglal el Dömsöd község egy kiemelkedő volt pedagógusának hagyatéka. Szabó Lajosé, akinek első múzeumunkat köszönhetjük: a Petőfi Emlékmúzeumot. Egyetlen fia adományából sok költöztetés után tért vissza ez a komplett hagyaték kicsiny községünkbe.

Szeretettel ajánljuk az emlékházat minden korosztálynak egyaránt a kicsiknek, hogy megismerjék múltukat és az időseknek, is hogy újra belecsöppenhessenek abba. Reméljük felkeltettük az érdeklődésüket, ha Dömsödön járnak, ne hagyják ki!

Nyitvatartási idő:
Minden hétfőn délelőtt 9-12 óráig
Illetve egyéb napokon előre egyeztetett időpontban is
Egyeztetni a következő telefonszámon lehet:
(06) 20 802 2199 -  Ifj. Jancsó Attila amatőr helytörténész és régiséggyűjtő
Cím: 2344 Dömsöd Baross Gábor utca 8.

Szőgyényi Sándor Emlékház - Dömsöd

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében