Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Ügyelet

 

A választások évében vissza- visszatérő téma az ügyelet kérdése. Most egy sajnálatos, tragikus haláleset kapcsán lángolt fel ismét a vita az ügyeletről. Szándékomban állt a közeljövőben tájékoztatni Dömsöd lakóit, de csak utána, amikor már minden lehetséges variációt megvizsgáltunk az orvosi ügyelettel kapcsolatban. Mivel felhívták a figyelmemet, hogy a facebookon féligazságok, nem valós állítások jelentek meg, így már most írok róla.

Az előbb említett haláleset után Nagy Ferenc kezdeményezett velem egy beszélgetést a defibllirátor és az ügyelet kérdéseiről. Az ügyelettel kapcsolatosan abban maradtunk, hogy ismét megvizsgáljuk annak lehetőségét, hogyan tudnánk az ügyeletet dömsödi helyszínen ellátni. Három, a térségünkben működő, erre szakosodott cégtől kértem árajánlatot. Közülük kettő – többszöri sürgetés ellenére – válaszra sem méltatott bennünket. Egyedül a most is ügyelő cég, a Morrow Medical Zrt küldte el az ajánlatát. Végül is, három variációt vizsgáltunk meg, és jutottunk el addig, hogy megállapíthassuk, hogy a jelenlegi finanszírozási körülmények között nincs realitása a dömsödi helyszínű ügyeletnek. Nézzük a konkrétumokat.

Az ügyelet fenntartása úgy kötelező feladat, hogy a törvény azt írja elő, hogy negyvenezer lakosonként előírás egy orvos, egy asszisztens és egy gépkocsivezető-ápoló. Ezt finanszírozza az OEP. Mivel hatezren vagyunk, így csak ennek az összegnek a töredéke jut ránk, amely csak nyomokban elég egy központi ügyelet fenntartására. Az OEP lakosság arányosan finanszíroz, amit egyes szorzók befolyásolnak. Van egy ránk jutó összeg, amely a feladatellátás módjától függően durván 400.000-650.000-Ft között mozog (persze ezek nem pontos számok). A legnagyobb összeg a központi ügyelet esetén van, a háziorvosinál kisebb.

 Az ajánlat szerint az ügyelet dömsödi helyszínnel évi 30 millió forintunkba kerülne. Ez az összeg számunkra kezelhetetlen. Kaptunk ajánlatot arra a variációra is, hogy a jelenlegi rendszer mellett dömsödi helyszínen egy mentőtiszt ügyelne egy gépkocsivezetővel. Ez „csak” kb. 15 millió forintba kerülne, orvos akkor sem lenne Dömsödön. A harmadik variáció szerint összevont háziorvosi ügyeleti rendszert alakítanánk ki. Ez csak úgy lenne lehetséges, ha a háziorvosaink vállalnák, hogy folyamatosan, heti két vagy három alkalommal 24 órában ügyelnének. Úgy gondolom, hogy ez ma fizikai képtelenség. Az orvosokkal történő előzetes konzultáció szerint, ez vállalhatatlan számukra. Az ÁNTSZ nem támogatja azt a gondolatot, hogy idegen háziorvosokat hívjunk ügyelni. Egyébként, ez a variáció is közel húszmillió forintba kerülne. Csak megjegyzem, hogy Szigetújfalu, Szigetcsép és Szigetszentmárton pont ettől a variációtól szeretne megszabadulni, de erről később.

 Tehát, adott a választék, most már csak pénz kellene hozzá. A helyszínnel nem lehet probléma, mert a Sarokpatika tulajdonosa felajánlotta a rendelőjét erre a célra, viszont a legalacsonyabb finanszírozási összegre sincs fedezet a költségvetésünkben. A konszolidáció során az állam átvállalta a hiteleink száz százalékát, de ezzel még nem kaptunk egy fillér plusz támogatást sem! Ez annyi könnyebbséget jelent, hogy a következő tíz-tizenöt évben nem kell kifizetnünk évi közel tízmillió forintot. A költségvetésünkben nincs olyan összeg, amelyet ne a kötelező feladatainkra fordítanánk (kivéve a tűzoltók támogatása). Itt még az az út sem járható, hogy gyűjtést rendeznénk, mert ez nem egy egyszeri pénzügyi probléma, hanem éveken át, folyamatosan jelentkező költség. Felelőtlenség lenne a most jól működő orvosi ügyeletet felrúgni a bizonytalanért. Azt kell írnom, hogy jól működő, mert az elmúlt egy évben talán csak egyetlen panasz jutott el hozzánk.

 A megoldás keresés során, felmerült annak a lehetősége, hogy duplájára emeljük fel a kommunális adót, és a többletből finanszírozzuk az ügyeletet. A pénzügyi munkatársakkal konzultálva ez sem jelent megoldást, mert a törvény maximum 17.000.- forintra engedi emelni a kommunális adót. Egyébként is a lakosság adó teherviselő képessége várhatóan ennél kisebb, és a drasztikusan megemelt adót nem tudná fizetni egy olyan település lakossága, ahol sok gyereknek kell ingyenesen biztosítani az étkezést, és a szociális rászorulók száma a lakossághoz képest jelentős.

 Hogy mi a számunkra elfogadható megoldás? Nos, egyértelmű, hogy a jelenlegi rendszer megerősítése. Én is hallottam arról, hogy az előbb említett három szigeti település is meg szeretné szüntetni a háziorvosi ügyeletüket, és szeretnének a ráckevei rendszerhez csatlakozni. Így mindenképp szükség van a jelenlegi szerződések felülvizsgálatára. Csak akkor jöhetne szóba a bővülés, ha egy második orvossal, második gépkocsival bővülne a szolgáltatás! Szeretném hangsúlyozni, hogy ez még csak egy óhaj a csatlakozni kívánó települések részéről. Megnyugtatok mindenkit, figyelemmel kísérjük a történéseket! Megkerülhetetlenek vagyunk! A bővítésről csak új közbeszerzési eljárás során lehet dönteni!!! Ennek feltételeibe viszont minden település közvetlenül tud beleszólni, mivel a jelenlegi helyzetben a döntési jogok nincsenek más szervezetnek átadva.

 Bencze István