Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

A közterületeinkről

Az utóbbi hetekben nagyon sok kritika éri önkormányzatunkat a közterületeink állapotával kapcsolatban. Ezek a kritikák némiképp jogosak, de azért nem általánosíthatók. Valamelyik közösségi oldalon, néhány fényképet is lehetett látni, a megnőtt fűről és gazról.

Nem magyarázkodásnak szánom a következőket, de talán a Kedves Olvasó is más megvilágításban látja a dolgokat a következő információk birtokában.

Ez év március 31.-ig nagy létszámú közmunkás csoport állt a rendelkezésünkre. Úgy gondolom, hogy ez idő alatt rendben is volt a nagyközségünk látképe. A baj az volt, hogy az aljnövényzet csak ezután kezdett intenzíven nőni. Április elsejétől két hónapig csak annyi közmunkást foglalkoztathattunk, akiket ki tudtunk helyezni az intézményekbe. A közterület gondozásra már nem jutott olyan személy - gondolok itt első sorban a gépi kaszásokra - aki megfelelő képzettséggel rendelkezett. Így aztán tűzoltó munkát végeztünk, nem tervszerűen kaszáltunk, hanem a legégetőbb területeket próbáltuk megfelelő állapotba hozni. Az 51-es melletti részeket, a központi parkokat ilyen körülmények között is tisztán tartottuk, de bizony nagyon sok frekventált terület így is kimaradt. Június elsejétől ismét megfelelő létszámot foglalkoztathatunk, így lassan az elmaradásaink is pótlódnak. Hogy a közterületeinken nem tartunk előrébb, annak az oka az, hogy a gépi kaszások nagy része eddig az iskola környezetét tette rendbe a ballagásra. Megyünk tovább, és reményeim szerint néhány hét alatt „visszaáll” a régi rend!

Túl a közterületeinken, kérek minden ingatlan tulajdonost, hogy a háza előtt az úttestig szíveskedjenek rendet tartani, ápolni azt. Tudom, hogy ez a dömsödiek nagy részének természetes dolog, de azt is tudom, hogy azért nem mindenki gondolja ezt így!

Bencze István