Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Rendezvényről rendezvényre

Az elmúlt hétvége – azt szokták mondani – bővelkedett az eseményekben! Aki mindenhol szeretett volna ott lenni, annak bizony nagyon össze kellett hangolnia a dolgait. No, de nézzük a rendezvényeket, időrendi sorrendben.
Pénteken este a tanévzárón volt településünk apraja-nagyja. A sok jeles és kitűnő tanuló csak megerősített abban a hitemben, amelyet régóta hangoztatok, hogy a mi iskolánk egy nagyon jó iskola, a mi pedagógusaink pedig felkészültek, nagy tudásúak! Gratulálok pedagógusoknak, diákoknak egyaránt! Dupla öröm számra, hogy nagypapaként is büszke lehetek, mert az unokám is kiválóan teljesített. Lehet, már néhányan unják, hogy az iskolai szünet kezdetekor ismételten felhívom a figyelmet arra, hogy a nyári időszakban még jobban figyeljünk a gyermekekre. Nagyobb a szabadság, könnyebben meg van a baj. Gondtalan, nyugodt vakációt kívánok mindenkinek!
A szombat a Duna parté volt. Nagy érdeklődés mellett zajlott a VIII. Hal-Víz-Napok. Úgy gondolom, hogy a több száz ember, aki aktívan részt vett a rendezvényen, igazán jól érezhette magát. Számomra külön öröm, hogy mekkora sikere volt az ugráló várnak és a körhintának! Talán ezzel kicsit kárpótoltuk a gyermekeket az időhiány miatt elmaradt Gyermeknap miatt. Nagyszerű idő, még nagyszerűbb ételek, italok. Mi kellett volna még a jó közérzethez? A rendezvényünket két országgyűlési képviselő is megtisztelte. Pánczél Károly képviselő úr már régi jó ismerőse rendezvényeinknek, míg Dr. Szűcs Lajos képviselő úr – aki összeférhetetlenség miatt most mondott le a Megyei Közgyűlés elnöki posztjáról – másodszor járt Dömsödi programon. Köszönthettük Marjai Gyula elnök urat is, aki a VOSZ Közép-Magyarországi Regionális Szervezetének elnöke, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt vezérigazgatója. Csak az érdekesség kedvéért említem, hogy a zsűri elnöke az a Dr. Simon Tamás dandártábornok volt, aki éveken keresztül volt a Pest-megyei Rendőrkapitányság vezetője. Gratulálok a főzőverseny győzteseinek és helyezettjeinek! Jövőre találkozunk ugyan itt. A blokk végén köszönöm mindenkinek a segítséget! Külön köszönöm Balogh István barátomnak, hogy idén is elvállalta a főszervezői tisztséget. Most is nagy empátiával végezte önként vállalt feladatát! Köszönöm Csikósné Jutkának és csapatának a szórakoztatásunkat, és Köszönöm Takács Pista Colosnak a finom ételeket, amelyekkel megtudtam kínálni a vendégeimet. Köszönet a házigazda Jakab Attilának is a figyelmes, gyors kiszolgálásért!
Vasárnap, azaz ma került sorra az Ízek és mesterségek udvara című rendezvényre. Az Ipartestület vezetése már lassan hagyományt teremt ebből a kezdeményezésből. Egyébként is, figyelemmel kísérem azokat az erőfeszítéseket, amelyeket azért tesznek, hogy helyzetbe hozzák a dömsödi iparosokat, kisvállalkozókat. Ilyenkor, egy-egy rendezvényen látszódik az, hogy mennyi ügyes kéz dolgozik Dömsödön. Most is biztatok mindenkit, hogy nem kell ezt titokban tartani, bátran el kell mondani minden fórumon, elsősorban a Dömsödi Hírnökben! Még egy dolog, ami ide kapcsolódik, mégpedig az, hogy jó volt látni Bödő Misi bácsit a vendégek között. További jó egészséget kívánok Neki!
Bencze István

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében