Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Önkormányzati választások

Vasárnaphoz öt hétre ismét választunk, idén már harmadszor. Kicsit rezignáltan konstatálom, hogy elszaladt a négy év. Sokszor úgy gondolom, hogy az egész egy nagy sóhajtásnyi volt csak, de aztán felötlik bennem, hogy mennyi de mennyi dolog is történt velünk négy év alatt - magánemberként és településvezetőként is. Az eredményeink és esetleges eredménytelenségünk mindenki előtt ismert, így nem is erről szeretnék írni. Arról szeretném a blog olvasóival megosztanom néhány gondolatomat, hogy mit is gondolok a közelgő választásokról? Nos, én nagyon "feldobott", bizakodó vagyok a válsztásokkal kapcsolatban. A bizakodásom nem az eredményre fókuszál. Fontos, persze, hogy fontos az is, de az optimizmusomat most a jelöltek nagy száma erősíti. Négy polgármester jelölt és több mint harminc képviselő jelölt vitte ki az ajánló íveket. Az ajánlatgyűjtés hajrájában vagyunk, így úgy gondolom, hogy közel hasonló létszámban fogunk felkerülni a szavazólapokra. Ez számomra azért örömteli, mert ez a magas jelöltszám azt jelenti, hogy sokan gondolják úgy, hogy polgármesterként, képviselőként felelőséget vállalnának nagyközségünk "kormányzásában". A mozgalmas, de nem acsarkodó közélet, sokszor sziklákat mozdít meg, míg a beletörődő, passzív lelassíthat pozitív folyamatokat. Tehát, a hajrában vagyunk az ajánlások gyűjtésében, mindent bele! Még két fontos dátum: 8.-án hétfőn 16 óráig lehet leadni az íveket, és 15 -ig kell eljuttatni Vass Ilonkához a bemutatkozó írásokat a Dömsödi Hírnök választási különszámába!
Bencze István