Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

A mai "vizes" hírek

Tisztelt Dömsödi Lakótársaim!
Ma délután részt vettem a DAKÖV Kft éves közgyűlésén. A rendezvény előtt beszélgetést kértem a cég igazgatójától. A beszélgetésünkkor jelen volt a ráckevei üzemigazgató is. Elvittem magammal azt a fürdőkádról készített képet, amely tegnap este került fel a facebookra. A sárga vízre azt a magyarázatot kaptam, hogy a gyakori öblítés miatt a csövek faláról leváló anyagok, elsősorban vas színezi meg a vizet. A klórozást az elfogadott protokoll szerint végzik, az ÁNTSZ folyamatos ellenőrzése mellett. Az országban minden vezetékes víznek van klórtartalma, természetesen nem a jelenlegi töménységben. A mostani dózis a fertőzés mielőbbi kiküszöbölése miatt szükséges, még egyszer hangsúlyozom, az előírt mértékben. Tudniuk kell az érdeklődőknek, hogy a kezelés hatására már többször is negatív eredményt hozott a vízminta vizsgálat, de a forralás feloldása előtt jött az újabb fertőzés. Holnap délután jön hozzám a Kft igazgatója és itt lesz a ráckevei üzemigazgató is. Mint tegnap jeleztem, vasárnap estig adtam haladékot a Kft dolgozóinak arra, hogy az eredetét keressék meg a fertőzésnek! Ma az már nem elég, hogy végre többszöri mérés is negatív legyen, hanem a fertőző gócpont feltárása legalább ilyen fontos! Ha ezt nem sikerül produkálniuk, akkor hétfőn büntető feljelentést teszek, ismeretlen tettes ellen! Senki ne higgye, hogy ez számomra elfogadható helyzet! Nem elfogadható! A holnap délutáni megbeszélésünk előzeteseként ma kértem, hogy más üzemigazgatóságok területéről is vonjanak be műszaki szakembereket. Az ÁNTSZ megyei főorvosával és helyettesével is folyamatos telefonkapcsolatban vagyok! Minden olyan információt megosztok Önökkel, amely tényleg változásról szól. Ha nincsen komoly mondanivalóm, akkor a semmiről nem fogok írni csak azért, hogy veregessem a saját vállam! Ezt eddig sem tettem és ezután sem fogom! Higgyék el, hogy két hónapja a napjaim jelentős részét a vízkérdés tölti ki, legnagyobb szomorúságomra csak statisztaként! Mielőtt valaki kérdezné, hogy miért nem konzultálok hozzáértőkkel: folyamatosan ezt teszem! Nagyon bízom abban, hogy Karácsonyra lesz jó vizünk, és elfelejthetjük az egészet!
Azért még egy jó hír a végére! Szabó Andrea képviselő asszony ötlete alapján holnap reggeltől a lajtot az egyik dömsödi kút mellékágáról fogják megtölteni! Valamennyi kutunk fertőzésmentes, az is volt mindig, így a kezelést megelőzve fogják majd fel a feljövő vizet! Ez folyamatosan ellenőrzött, klór és fertőzésmentes víz! Tehát holnap már nem Ráckevéről hozzák a vizet! A holnapi tárgyaláson - amennyiben a jogszabályok megengedik - ennek az vízágnak a szabad kifolyású, artézi kútként hasznosítható megvalósításáról is megbeszélést kezdeményezek.
Bencze István
polgármester

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében