Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

A kompenzációról

Kedves Lakótársaim!
"Vártam én is a kompenzációt, hiszen az első új számlára kaptam ígéretet! Nem lett belőle semmi! A legfrissebb "úri becsület szó" az a következő havi számla!" Az előző három mondatot a június 11-i írásomból idéztem! Azóta eltelt több mint két hónap, és megkaptuk az első számlát. Az úri becsületszóból ennyire futotta! Én szégyellem magam a DAKÖV vezetői helyett! Tudom, hogy továbbra sincs minden rendben a számla készítés körül, de ez a magánügyük! Akkor is jobban elviseltem volna ezt a közömbösséget, ezt a nyolc-tízezer emberen való átnézést, ha a számla mellé kaptunk volna egy háromsoros magyarázatot, mentegetőzést, hogy mindent megtettek a kompenzáció teljesítéséért, de ilyen és ilyen műszaki hiba csúszott közbe, és ezért csak a következő számlában fognak kompenzálni. Ez a stílus így elfogadhatatlan!!!!
Arra nem biztatok senkit sem, hogy ne fizessen, mert úgy is a szolgáltatónak lesz igaza! A jogos kifogásokat viszont mindenképpen jelezzék az óra leolvasójuknak, de ha valaki igényli, szívesen segítek magam is.
Maga a kompenzáció nagyságáról, tartalmáról már írtam. Túlzottan nagy várakozás ne legyen Önökben, mert tudomásom szerint csak arra az időszakra fogunk kompenzációt kapni, amíg kólibacilus fertőzött volt a víz! A kompenzáció nem az ivóvíz beszerzésére vonatkozik, hanem az előírt forralás energiájának költségére! Ez kb. október közepétől november végéig tartott. A DAKÖV az ezt követő időponttól lajtos víz adására lett kötelezve, amelynek eleget tett, ha minőségi kifogásokkal is! A tél végi, illetve a tavaszi klóros vízre a szolgáltató nem ad kompenzációt, mert az ÁNTSZ kötelezte a klórozásra, és ekkor minden vizsgálati eredmény jó volt! A beruházás munkálatai során időszakosan észlelt, sárga-barna víz szintén nem tartozik a kompenzációs körbe, mert állítólag ennyit a lakosságnak is vállalnia kell a jövő érdekében!?
Nos, ennyit a hónapokig tartó vízmizéria végére! A kompenzáció elmaradása, a számlák körüli elfogadhatatlan hibahalom, így együtt, "méltó" lezárása ennek az időszaknak!
Még emlékszem arra az időre, amikor eldöntöttük, hogy a DAKÖV-höz csatlakozunk. A másik lehetőség az lett volna, hogy a ceglédi szolgáltatót választjuk Szigetszentmiklóssal együtt. Az addigi nagyon jó kapcsolatom meg is romlott szigetszentmiklósi kollégámmal, mert a DAKÖV-öt választottuk! Akkor csak a dömsödi fogyasztók érdeke lebegett előttünk! Végül is a döntés helyes volt, mert az említett szolgáltatótól már Szigetszentmiklós is kihátrált! Mindenesetre az ilyen problémakezeléstől, mint amilyennel együtt kellett élnünk, azért magam is sokkal többet vártam! Csak remélni tudom, hogy szép lassan helyére kerül minden, és elfelejthetjük azt az időszakot, amelyet egyetlen település lakóinak, vezetőinek sem kívánok!
Bencze István
polgármester

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében