GONDOSÓRA PROGRAM - az azonnali segítség érdekében

Immáron több mint 700 ezer család számára jelent megnyugvást és biztonságot a Gondosóra, hiszen általa a nap minden percében tudják azt, hogy a szerettük az esetleges fizikai távolság ellenére sincs egyedül. Eddig több mint 30 ezer életmentő és több mint 390 ezer hétköznapi esetben nyújtott segítséget a szolgáltatás, amely széleskörű együttműködést folytat számtalan nyugdíjas, civil, egészségügyi vagy állami szervezettel, többek közt az Országos Mentőszolgálattal, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központtal, az Országos Kórházi Főigazgatósággal, a Magyar Gyógyszerészi Kamarával, a Magyar Országos Horgász Szövetséggel, a Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, az Országos Polgárőr Szövetséggel, a Magyar Posta Zrt.-vel, a Diákhitel Központ Zrt.-vel és civil állatvédelmi szervezetekkel.

BURSA HUNGARICA 2025 - pályázat

Dömsöd Nagyközség Önkormányzata a Kulturális és Innovációs Minisztériummal együttműködve, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2025. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára és felsőoktatási hallgatók számára a 2024/2025. tanév második és a 2025/2026. tanév első félévére vonatkozóan.

Tájékoztatás és közlemény Dömsödi-zsilip felújításáról

Tájékoztatjuk a T. Lakosságot, hogy 2024. november 11. hétfőtől a 02.02. Észak-Duna-völgyi belvízvédelmi szakaszunk Dömsödi-zsilipjén (I. Árapasztó 0+000 cskm) felújítási munkálatokat kezdünk meg. Ezért a műtárgy környezetében (Felső-Dunapart és Csatornapart utcák érintettségében), ezért a közlekedésben átmenetileg szakaszos lezárások, korlátozások várhatóak. A felújítási munkálatok várhatóan – időjárási körülményektől függően – 20-25 napig tartanak majd.

Kérjük, fokozottan figyeljenek a munkaterületen való fokozott elővigyázatossággal történő áthaladásra.

ÉRTESÍTÉS JÁRDAÉPÍTÉSRŐL

Tisztelt Lakostársam!

Örömmel értesítem, hogy Pest Vármegye Önkormányzatának járdaépítési programja keretében Dömsöd, Rákóczi út mellett új járda fog létesülni, amely nagyban hozzájárul a gyalogosok biztonságos közlekedéséhez ezen a forgalmas útszakaszon.

A kivitelezést Pest Vármegye Önkormányzata megrendelése alapján a VIANOVA 87 Zrt. végzi, aki november 6-án a munkaterületet átvette.

Az építési munkálatok 2024. november 11-én kezdődnek és előreláthatólag – amennyiben az időjárási körülmények lehetővé teszik - 1 hónapig tartanak.

Oldalak

Kultúra

MEGHÍVÓ

Tisztelettel és szeretettel hívunk és várunk minden kedves Érdeklődőt a Petőfi Emlékház és Kiállítóhely rendezvényeire:

2024. márc. 9. 14:00 órakor - Közönségtalálkozó Nagy Judit textilművésszel
Helyszín: Dömsöd Református Nagytemplom Gyülekezeti Háza

2024. márc. 16. 16:00 órakor - Irodalmi Teadélután
RADNÓTI MIKLÓS életéről, költészetéről
helyszín: Petrovics Ház - Dömsöd Petőfi utca 17.

DÖMSÖDI HÍRNÖK - októberi ajánló

Kivonat a Dömsödi Hírnök XXX. évfolyam 10. számából

  • Emlékezés 1956. október 23-ra (meghívó ünnepi megemlékezésre)
  • Aktuális témák, események Bencze István polgármester úr tollából
  • Bazsonyi–Vecsési nyaraló a Kulturális Örökség Napjai programsorában (beszámoló az eseményről)

Bazsonyi Arany és Vecsési Sándor festőművészek öröksége

 

Bazsonyi Arany és Vecsési Sándor festőművész házaspár dömsödi nyaralója közvetlenül a Soroksári Duna bal partján áll. A folyó közelében a páratlan természeti környezet felejthetetlen élményt nyújt a látogatónak. Az épületben különleges, 18 m2-es szekkó található. Öt falon helyezkedik el, s hogy mit ábrázol, azt maga a művész, Bazsonyi Arany írja le egy levelében.

Oktatás

BÖLCSŐDEI ELŐJEGYZÉS - HIRDETMÉNY

Bölcsődei előkészítő - 2025

Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2025/2026-os nevelési/gondozási évre a bölcsődés korú gyermekek előjegyzése a Dömsödi Nagyközségi Óvoda és Bölcsőde- Babóca Bölcsődéjébe

2025. április 24 – 25. 08:00 - 15:00 óra között lesz.

A felvételi kérelmeket és a szükséges iratokat elektronikusan a domsodibolcsi@gmail.com email címre lehet küldeni, vagy személyesen leadhatók a Dömsödi Nagyközségi Óvoda és Bölcsőde Babóca bölcsődéjében: 2344 Dömsöd Táncsics u 1/A

ÓVODAI BEÍRATKOZÁS 2025.

Óvodai Beíratkozás 2025

Kedves Szülők! A 2025/2026-os nevelési évre a gyermekek óvodai beíratásának tervezett időpontja: 2025. április 22-24-ig

A személyes beiratkozás, időpontkérés után lehetséges. Időpontot 2025. április 14-17 között a 06-20-222-3223-as telefonszámon vagy személyesen lehet kérni 9-15 óráig a Dózsa Gy. út 27/A szám alatti épületünkben.

A gyermek beíratásához mind a 2 szülő megjelenése szükséges. Lehetőség szerint a gyermeket is hozzák magukkal!

INGYENES iskolai lehetőség szociálisan hátrányos helyzetűek részére

A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Felnőttek Általános Iskolája és Gimnáziuma lehetőséget nyújt, hogy baba mellet, munka mellett, távoktatásban végezhessék iskolájukat, akik erre igényt tartanak. Az intézmény állami iskola, a képzésnek nincs tandíja. Szeretnénk, ha hallgatóink számára az általános iskola, illetve a középiskola elvégzése elősegítené a társadalmi hátrányok leküzdését.

sport-rovat

Határtalanul

A maga nemében egyedülálló sport eseményt szeretnénk Önöknek bemutatni, amely az Európai Együttműködés Csoportosulása által létrehozott  sport területén elindított európai területi (INTERREG) együttműködési projekt.

Az alapprogram célja határokon átnyúló problémák megoldása és a különböző területekben rejlő lehetőségek együttes kiaknázása. Noha elsősorban kohéziós politikai eszközt szolgál, számunkra  ennél mégis többet jelent.

Kányádi Sándor szavaival:
 "Én nem határon túli magyar vagyok, hanem határtalanul magyar"

DUSE U17 eredmények

DUSE U17-es bajnoki mérkőzés, Dunavarsány - Dömsöd: 2 : 6
Dömsöd jó hírét viszitek tovább, méltón az elődeitekhez! Gratulálok, és köszönjük a munkát Cziráky Tamás edzőnek, aki nagyon sokat dolgozott veletek, és hisz bennetek ! Büszkék vagyunk rátok ! :) Ennél lejjebb egy centivel sem!!!
Hajrá Dömsöd!

DUSE Évadnyitó 2020.

Megpróbáltatásokat tartogatott nekünk ez az év, és korántsem biztos, hogy ennek már vége... Majdnem három hónapig nem sportoltak a gyerekeink, így most a nyarat végigdolgozták. Most elindul a szezon, a bajnokságok... Reméljük ezt már nem kell félbeszakítani.

A fogorvosi rendelés a mai napon (08.29.) elmarad!

2025. május

h k sze cs p szo v
28
29
30
1
2
3
4
 
 
 
 
 
 
 
5
6
7
8
9
10
11
 
 
 
 
 
 
 
12
13
14
15
16
17
18
 
 
 
 
 
 
 
19
20
21
22
23
24
25
 
 
 
 
 
 
 
26
27
28
29
30
31
1
 
 
 
 
 
 
 
Feliratkozás DÖMSÖD Nagyközség Önkormányzatának Honlapja RSS csatornájára