FIGYELEMFELHÍVÁS A MUSTGÁZ VESZÉLYRE
Beküldte hjudit –
Beküldte hjudit –
Beküldte hjudit –
A BIOFUNGI Kft. Magyarország komposzt előállító cége áporkai üzemegységébe komposztáló betanított munkás munkatársat keres.
Beküldte polgármester –
Kedves Dömsödi Lakótársaim!
Fáradtan, de a három napi lüktető programtól "feldobottan" írom e sorokat. Talán nemcsak én láttam úgy, hogy az ezt megelőző huszonkét Dömsödi Napoknál az idei lényegesen összeszedettebb, sokkal színesebb kínálatot adó, és ezzel együtt jelentősen nagyobb költségvetéssel működő rendezvény volt!
Beküldte polgármester –
Dömsödi Utánpótlás Sport Egyesület
2344 Dömsöd, Ady Endre utca 9.
__________________________________________________________
A L A P S Z A B Á L Y
- a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva -
2017.
Hatályos: 2017. ……. napjától.
Az okiratot szerkesztette:
I.
Az Egyesület adatai
Beküldte hjudit –
Beküldte hjudit –
Beküldte hjudit –
Beküldte hjudit –
Beküldte hjudit –
A Vertikál Zrt. kéri a lakosságot, hogy a szelektív, a zöld, a kommunális, valamint a lom hulladékokat reggel 6 óráig, de legkésőbb 7 óráig az ingatlanok elé helyezzék ki az ingatlan használók!
A tájékoztatókon ez rajta van, ennek ellenére mégis az a tapasztalat, hogy rendszerint későn helyezik ki a hulladékot a lakosok. A későn kihelyezett hulladékokért a szolgáltatónak nem áll módjában még egyszer kiküldeni a gyűjtőjáratot!
Beküldte hjudit –
A Pest megyei Kormányhivatal Ráckevei Járási Hivatal Földhivatali Osztály FELHÍVÁSÁT ITT OLVASHATJÁK
Tisztelettel és szeretettel hívunk és várunk minden kedves Érdeklődőt a Petőfi Emlékház és Kiállítóhely rendezvényeire:
2024. márc. 9. 14:00 órakor - Közönségtalálkozó Nagy Judit textilművésszel
Helyszín: Dömsöd Református Nagytemplom Gyülekezeti Háza
2024. márc. 16. 16:00 órakor - Irodalmi Teadélután
RADNÓTI MIKLÓS életéről, költészetéről
helyszín: Petrovics Ház - Dömsöd Petőfi utca 17.
Bazsonyi Arany és Vecsési Sándor festőművész házaspár dömsödi nyaralója közvetlenül a Soroksári Duna bal partján áll. A folyó közelében a páratlan természeti környezet felejthetetlen élményt nyújt a látogatónak. Az épületben különleges, 18 m2-es szekkó található. Öt falon helyezkedik el, s hogy mit ábrázol, azt maga a művész, Bazsonyi Arany írja le egy levelében.
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2025/2026-os nevelési/gondozási évre a bölcsődés korú gyermekek előjegyzése a Dömsödi Nagyközségi Óvoda és Bölcsőde- Babóca Bölcsődéjébe
2025. április 24 – 25. 08:00 - 15:00 óra között lesz.
A felvételi kérelmeket és a szükséges iratokat elektronikusan a domsodibolcsi@gmail.com email címre lehet küldeni, vagy személyesen leadhatók a Dömsödi Nagyközségi Óvoda és Bölcsőde Babóca bölcsődéjében: 2344 Dömsöd Táncsics u 1/A
Kedves Szülők! A 2025/2026-os nevelési évre a gyermekek óvodai beíratásának tervezett időpontja: 2025. április 22-24-ig
A személyes beiratkozás, időpontkérés után lehetséges. Időpontot 2025. április 14-17 között a 06-20-222-3223-as telefonszámon vagy személyesen lehet kérni 9-15 óráig a Dózsa Gy. út 27/A szám alatti épületünkben.
A gyermek beíratásához mind a 2 szülő megjelenése szükséges. Lehetőség szerint a gyermeket is hozzák magukkal!
A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Felnőttek Általános Iskolája és Gimnáziuma lehetőséget nyújt, hogy baba mellet, munka mellett, távoktatásban végezhessék iskolájukat, akik erre igényt tartanak. Az intézmény állami iskola, a képzésnek nincs tandíja. Szeretnénk, ha hallgatóink számára az általános iskola, illetve a középiskola elvégzése elősegítené a társadalmi hátrányok leküzdését.
A maga nemében egyedülálló sport eseményt szeretnénk Önöknek bemutatni, amely az Európai Együttműködés Csoportosulása által létrehozott sport területén elindított európai területi (INTERREG) együttműködési projekt.
Az alapprogram célja határokon átnyúló problémák megoldása és a különböző területekben rejlő lehetőségek együttes kiaknázása. Noha elsősorban kohéziós politikai eszközt szolgál, számunkra ennél mégis többet jelent.
Kányádi Sándor szavaival:
"Én nem határon túli magyar vagyok, hanem határtalanul magyar"
DUSE U17-es bajnoki mérkőzés, Dunavarsány - Dömsöd: 2 : 6
Dömsöd jó hírét viszitek tovább, méltón az elődeitekhez! Gratulálok, és köszönjük a munkát Cziráky Tamás edzőnek, aki nagyon sokat dolgozott veletek, és hisz bennetek ! Büszkék vagyunk rátok ! :) Ennél lejjebb egy centivel sem!!!
Hajrá Dömsöd!
Megpróbáltatásokat tartogatott nekünk ez az év, és korántsem biztos, hogy ennek már vége... Majdnem három hónapig nem sportoltak a gyerekeink, így most a nyarat végigdolgozták. Most elindul a szezon, a bajnokságok... Reméljük ezt már nem kell félbeszakítani.
h | k | sze | cs | p | szo | v |
---|---|---|---|---|---|---|
30
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
|
|
|
|
|
|
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
|
|
|
|
|
|
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
|
|
|
|
|
|
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
|
|
|
|
|
|
|
28
|
29
|
30
|
31
|
1
|
2
|
3
|
|
|
|
|
|
|
|