Kedvezményezetti infoblokk

Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a középfokú köznevelési intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2015/2016. tanévre

VÍZKORLÁTOZÁS

Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Dömsöd ivóvíz javító pályázat keretén belül 2015. május 6-án szerdán 08 órától 17 óráig a vízhálózat mosatási munkálatai folytatódnak, az alábbi utcákban ezért a vízszolgáltatás szünetel:

Dabi krt. a Szenttamási úttól a Széchenyi útig, Szenttamási út a Határ úttól a Dabi  körútig, Széchenyi út a Haladás uttól a Kisfaludy utcáig, Dózsa György út a Vasút úttólo a Béke térig, Baross utca.

Vízhelyzet az újságcikk után

Tisztelt Lakótársaim!
Közel négy hónapja nem írtam a blogomban semmit sem, de most egy összefoglaló írásban fejtem ki véleményemet a vízkérdésről.

TÁJÉKOZTATÓ

TÁJÉKOZTATÓ

TÁJÉKOZTATÓ

Tisztelt Lakótársaim!

Gyermekorvosi rendelés változás

Tájékoztatjuk a tisztelt betegeket, hogy Dr. Szakály Ilona szabadsága miatt a gyermekorvosi rendelés 2015. áprilks 13 . - április 21. között az alábbiak szerint történik:

Hétfő:                  7.30 - 9.30 
Kedd:                   7.30 - 9.30 
Szerda:                10.00 - 12.00 
Csütörtök:           7.30 - 9.30 
Péntek:                7.30 - 9.30 

Rendel: Dr. Kovács Zsuzsanna
06 24 435 153,   06 70 941 5981

RSD Üdülőterületi csatornázás

XII. EUROPOP FESZTIVÁL

TIGÁZ által végzett mérések!

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a TIGÁZ a település egész területén ellenőrző méréseket végez, hangsúlyozottan csak a bevezető szakaszokon. A mérésekért pénzt nem kell fizetni. A lakásba nem szükséges beengedni a mérést végzőket, sok helyen az utcáról is el tudják végezni az ellenőrző méréseket. 

Oldalak

E-Ügyintézés banner

Önkormányzati Napló - Képviselők rovata

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK - 2024. február

Ettől a hónaptól újra felelevenítjük a régebben hagyományosnak mondható hírösszefoglalónkat, amelyben igyekszünk közérthető módon beszámolni a Képviselő-testület által megtárgyalt főbb témákról, a meghozott döntésekről. Nem is szaporítva tovább a szót, vágjunk is bele a februári ülésen történtek összefoglalójába.

MVM-ES ÁLMUNKATÁRSAK! ADATHALÁSZAT!

Lakossági bejelentések és panaszok beérkezését követően Polgármester úr felvette a kapcsolatot az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt-vel. Az írásos válasz csak hetekkel később érkezett meg, de annak jelentősége miatt tartalmát mindenképpen megosztjuk Önökkel, más ne kerüljün ilyen helyzetbe Településünkön.
A csalók elvileg nevet, lakcímet, aláírást kértek. Kérjük, NE ADJANAK KI NEKIK SZEMÉLYES ADATOKAT ÉS NE ÍRJANAK ALÁ NEKIK SEMMILYEN DOKUMENTUMOT!

Település-fenntartási csoport pillanatkép

Pünkösd hétfőt követő keddi napra szabadságot vettem ki, hogy a Település-fenntartási csoport tagja legyek egy nap erejéig, a parkosításhoz szükséges növények beszerzése miatt. A reggel fél 8-as munkafelvételtől kezdve alkalmam nyílt...

Oktatás

BÖLCSŐDEI ELŐJEGYZÉS - HIRDETMÉNY

Bölcsődei előkészítő - 2025

Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2025/2026-os nevelési/gondozási évre a bölcsődés korú gyermekek előjegyzése a Dömsödi Nagyközségi Óvoda és Bölcsőde- Babóca Bölcsődéjébe

2025. április 24 – 25. 08:00 - 15:00 óra között lesz.

A felvételi kérelmeket és a szükséges iratokat elektronikusan a domsodibolcsi@gmail.com email címre lehet küldeni, vagy személyesen leadhatók a Dömsödi Nagyközségi Óvoda és Bölcsőde Babóca bölcsődéjében: 2344 Dömsöd Táncsics u 1/A

ÓVODAI BEÍRATKOZÁS 2025.

Óvodai Beíratkozás 2025

Kedves Szülők! A 2025/2026-os nevelési évre a gyermekek óvodai beíratásának tervezett időpontja: 2025. április 22-24-ig

A személyes beiratkozás, időpontkérés után lehetséges. Időpontot 2025. április 14-17 között a 06-20-222-3223-as telefonszámon vagy személyesen lehet kérni 9-15 óráig a Dózsa Gy. út 27/A szám alatti épületünkben.

A gyermek beíratásához mind a 2 szülő megjelenése szükséges. Lehetőség szerint a gyermeket is hozzák magukkal!

INGYENES iskolai lehetőség szociálisan hátrányos helyzetűek részére

A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Felnőttek Általános Iskolája és Gimnáziuma lehetőséget nyújt, hogy baba mellet, munka mellett, távoktatásban végezhessék iskolájukat, akik erre igényt tartanak. Az intézmény állami iskola, a képzésnek nincs tandíja. Szeretnénk, ha hallgatóink számára az általános iskola, illetve a középiskola elvégzése elősegítené a társadalmi hátrányok leküzdését.

Feliratkozás DÖMSÖD Nagyközség Önkormányzatának Honlapja RSS csatornájára
A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében