Kedvezményezetti infoblokk

Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Hulladékszállítással kapcsolatos tájékoztató

HIRDETMÉNY

Bak József Dömsöd, Tókert 10. sz. alatti lakos részére címzett - át nem vett küldemény hirdetményi úton történő kézbesítése

Küldemény

Háziorvosi ügyelet

Ügyelet

 

A választások évében vissza- visszatérő téma az ügyelet kérdése. Most egy sajnálatos, tragikus haláleset kapcsán lángolt fel ismét a vita az ügyeletről. Szándékomban állt a közeljövőben tájékoztatni Dömsöd lakóit, de csak utána, amikor már minden lehetséges variációt megvizsgáltunk az orvosi ügyelettel kapcsolatban. Mivel felhívták a figyelmemet, hogy a facebookon féligazságok, nem valós állítások jelentek meg, így már most írok róla.

Nemzeti ünnep

Kis túlzással azt mondhatom, hogy soha nem látott nagy számú érdeklődő tisztelte meg ünnepségünket. Tényleg túlzás, mert tudom, hogy sok-sok évvel ezelőtt az OMK-ban nem voltak ritkák a zsúfolt nézőtér előtti rendezvények. Ez az idő elmúlt, és mostanában kialakult Dömsödön egy cirka kétszáz fős tömeg, amely nélkül szinte el sem kezdődhet a mindenkori ünnepi műsor. Ez a mag azért évről évre kiegészült új ünneplőkkel, akik hol jöttek, hol nem. Ma más volt a helyzet. Számomra is meglepetés volt, hogy tíz óra előtt egy-két perccel megtelt a nagyterem.

TÁJÉKOZTATÓ - tűzgyújtási tilalommal kapcsolatban

Tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos információkat az alábbi linkre kattintva olvashatnak!

http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=tuzoltas_tuzgyujtasi_tilalom

 

ELEKTRONIKAI HULLADÉKGYŰJTÉS

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2014. március 22-én (szombaton) 8.00 - 13.00 óráig a Dömsöd, Bocskai út . 1 sz. (Bútorbolt) előtti parkolóban elektronikai hulladékgyűjtés lesz.

A részleteket az alábbi linken olvashatják: E-hulladék szórólap

Apró lépés

A Dömsödi Hírek Aktuális rovatában, az utóbbi időben sokszor írtam a közbiztonsággal kapcsolatos erőfeszítéseinkről. Ma is úgy gondolom, hogy egy település közérzetét döntően befolyásolja az emberek biztonság érzete. Így aztán nem lehet kérdés, hogy ezen a területen még erőn felül is teljesítenünk kell. A rendezett pénzügyi helyzetünk nem jelenti azt, hogy dúskálnánk a jóban, hiszen fejlesztésre szinte nem tervezhettünk pénzeszközt, a 2014-es költségvetésünkbe.

VÁLLALKOZÓI FÓRUM

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy 2014. március 17-én (hétfőn) 18.00 órakor a Dömsödi Általános Ipartestület székházában vállalkozói fórum lesz, melyre a dömsödi vállalkozókat tisztelettel hívjuk és várjuk.  

KRESZfelfrissito.hu - közlekedésbiztonsági program

Engedje meg, hogy ezúton tisztelettel tájékoztassuk és egyben kérjük együttműködését, támogatását az állami KRESZfelfrissito.huKözlekedésbiztonsági programhoz. Az ingyenes állami Közlekedésbiztonsági program a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kezdeményezésére a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram keretein belül valósul meg.

Oldalak

E-Ügyintézés banner

Önkormányzati Napló - Képviselők rovata

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK - 2024. február

Ettől a hónaptól újra felelevenítjük a régebben hagyományosnak mondható hírösszefoglalónkat, amelyben igyekszünk közérthető módon beszámolni a Képviselő-testület által megtárgyalt főbb témákról, a meghozott döntésekről. Nem is szaporítva tovább a szót, vágjunk is bele a februári ülésen történtek összefoglalójába.

MVM-ES ÁLMUNKATÁRSAK! ADATHALÁSZAT!

Lakossági bejelentések és panaszok beérkezését követően Polgármester úr felvette a kapcsolatot az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt-vel. Az írásos válasz csak hetekkel később érkezett meg, de annak jelentősége miatt tartalmát mindenképpen megosztjuk Önökkel, más ne kerüljün ilyen helyzetbe Településünkön.
A csalók elvileg nevet, lakcímet, aláírást kértek. Kérjük, NE ADJANAK KI NEKIK SZEMÉLYES ADATOKAT ÉS NE ÍRJANAK ALÁ NEKIK SEMMILYEN DOKUMENTUMOT!

Település-fenntartási csoport pillanatkép

Pünkösd hétfőt követő keddi napra szabadságot vettem ki, hogy a Település-fenntartási csoport tagja legyek egy nap erejéig, a parkosításhoz szükséges növények beszerzése miatt. A reggel fél 8-as munkafelvételtől kezdve alkalmam nyílt...

Oktatás

BÖLCSŐDEI ELŐJEGYZÉS - HIRDETMÉNY

Bölcsődei előkészítő - 2025

Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2025/2026-os nevelési/gondozási évre a bölcsődés korú gyermekek előjegyzése a Dömsödi Nagyközségi Óvoda és Bölcsőde- Babóca Bölcsődéjébe

2025. április 24 – 25. 08:00 - 15:00 óra között lesz.

A felvételi kérelmeket és a szükséges iratokat elektronikusan a domsodibolcsi@gmail.com email címre lehet küldeni, vagy személyesen leadhatók a Dömsödi Nagyközségi Óvoda és Bölcsőde Babóca bölcsődéjében: 2344 Dömsöd Táncsics u 1/A

ÓVODAI BEÍRATKOZÁS 2025.

Óvodai Beíratkozás 2025

Kedves Szülők! A 2025/2026-os nevelési évre a gyermekek óvodai beíratásának tervezett időpontja: 2025. április 22-24-ig

A személyes beiratkozás, időpontkérés után lehetséges. Időpontot 2025. április 14-17 között a 06-20-222-3223-as telefonszámon vagy személyesen lehet kérni 9-15 óráig a Dózsa Gy. út 27/A szám alatti épületünkben.

A gyermek beíratásához mind a 2 szülő megjelenése szükséges. Lehetőség szerint a gyermeket is hozzák magukkal!

INGYENES iskolai lehetőség szociálisan hátrányos helyzetűek részére

A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Felnőttek Általános Iskolája és Gimnáziuma lehetőséget nyújt, hogy baba mellet, munka mellett, távoktatásban végezhessék iskolájukat, akik erre igényt tartanak. Az intézmény állami iskola, a képzésnek nincs tandíja. Szeretnénk, ha hallgatóink számára az általános iskola, illetve a középiskola elvégzése elősegítené a társadalmi hátrányok leküzdését.

Feliratkozás DÖMSÖD Nagyközség Önkormányzatának Honlapja RSS csatornájára
A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében