Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Település-fenntartási csoport pillanatkép

Település-fenntartási csoport pillanatkép - rózsalonc

Pünkösd hétfőt követő keddi napra szabadságot vettem ki, hogy a Település-fenntartási csoport tagja legyek egy nap erejéig, a parkosításhoz szükséges növények beszerzése miatt. A reggel fél 8-as munkafelvételtől kezdve alkalmam nyílt bepillantani a Csoport egy dolgos hétköznapjába. Voltak, akik fűnyíróval, fűkaszával indultak útnak. Nekik nem volt egyszerű dolguk az előző heti esőzések és igencsak megnövekedett fű és gaz miatt. Mások az Önkormányzat udvarán található műhelyben vették fel a munkát, megint mások pedig egyéb önkormányzati területekre indultak feladataik elvégzésére. Gyökeres Áronnal, miután két munkatársat fűkaszával együtt egyik helyszínről a másikra juttattunk, egy-egy ásó és csákány társaságában nekifogtunk a felajánlott pampafüvek begyűjtésének.

A reggeli „edzés” után Áronnal, Siposné Katalinnal és egy munkatársukkal elindultunk egy szigetszentmiklósi virágkertészetbe, ahol tudtuk, a legkedvezményesebben tudunk vásárolni, felelősen gazdálkodva az összegyűlt támogatásokkal. A lista alapján hozzávetőleges költségvetést állítottunk össze, amelyben előzetes, helyszíni körbejárásával Jaksa Szabina nyújtott nagy segítséget. Áron határozottan és hozzáértéssel szedte össze a megfelelő növényeket, miközben folyamatos költségkontrollt gyakoroltunk, mert az összegyűlt pénznek fedezetet kell nyújtania az eső által kimosott fűmag pótlására és majd az egynyári virágok finanszírozására is, a mentőbejáró középpontjában, a díszes kandeláberek lábánál. Ügyes logisztikával valamennyi növény bekerült az önkormányzati Toyota Hiace rakterébe.

Hazaérkezésünket és a kipakolást követően felszereléseket, anyagot szállítottunk egy önkormányzati lakáshoz, ahol a munkatársak javítási munkákat végeztek. A délutáni felajánlónk előtt még, lakossági bejelentés alapján, egy autó által kitaposott árokpartot tettünk rendbe a hozzánk csatlakozó két munkatárssal.

Másnap Várkonyi György képviselőtársam részvételével az előzetesen kialakított koncepció mentén (növényszigetek létrehozása) megkezdődött a növények ültetése, amely folyamat a még futárszolgálattal kézbesítésre kerülő sövénnyel és virágbeszerzéssel folytatódik, a végső összkép kialakítása érdekében. Költséghatékonyság miatt kisebb méretű növényeket szereztünk be, amelyek fejlődésével szépülhet a park.

A héten, amikor arra jártam, két roma származású srác tekert el mellettem. Örömmel hallottam a beszélgetésüket, ahogyan értékelték, az Egészségház területén feladatukat végző önkormányzati dolgozók munkáját és a terület szépülését.

Tanulságos nap volt számomra, amiből látom, az önkormányzati dolgozók minden nap ezer felé mennek. Napi feladatvégzésüket nagyban befolyásolja az önkormányzati területeken növekedő fű nagysága, a különböző lakossági bejelentések, az ad hoc jellegű vagy havaria feladatok felmerülése. Ezekre tekintettel kérem, néha próbáljuk türelmetlenségünket enyhíteni, mert nincsenek könnyű helyzetben. Ezúton is köszönöm munkájukat!

Tisztelettel és köszönettel:
Kommunikációs, Idegenforgalmi és Innovációs Bizottság
    
Katona Krisztián
képviselő, Bizottság elnöke