Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Újra lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni

Újra lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni

Két kiképzési ciklus és mintegy ezer résztvevő – ez az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) elmúlt kétévi mérlege.
Elsősorban a 18-25 év közötti, továbbtanulást tervező fiatalok, de akár 65 éves korig minden magyar állampolgár jelentkezését várják, aki motiváltnak érzi magát és érdekli, milyen a katonák élete.

HONVÉDSÉG TOBORZÓ kép

A kiképzések tervezetten március 13-án indulnak az ország valamennyi pontján, a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinél. Az első 2 hónapban az alapkiképzésen a katonai érintkezés és a fegyveres harc alapvető ismereteit sajátíthatják el a résztvevők. A képzés második, 4 hónapos részében az önkéntesek folytathatják a kiképzést ugyanott, a lakóhelyük vonzáskörzetében, de műveleti besorolású alakulatnál is. Utóbbi azt jelenti, hogy az adott katonai szervezetre jellemző (akár ejtőernyős vagy búvár képzést is) kaphatnak, de megtanulhatnak harcjárművet vagy munkagépet kezelni is.

HONVÉDSÉG TOBORZÓ kép

A fizikai és szellemi kihívást támasztó kiképzésen nagy hangsúlyt kap a csapatmunka, a fegyelem és a szabályok betartása. A szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de közben is dönthet úgy a résztvevő, hogy szerződéses katona lesz, vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása mellett, illetve egyéb munkaviszonyban, tartalékosként bizonyítja.

Az ÖKSZ második ciklusának végén életvezetési tanácsokkal, stressz- és konfliktuskezelési, probléma megoldási és kommunikációs stratégiákkal segítik a jelentkezők polgári életben történő elhelyezkedését, amely a katona leszerelését követően megkönnyíti a civil életben történő tájékozódást is. Sokan azonban megtalálják számításukat a honvédségnél: a tartalékos katonák közül (beleértve az ÖKSZ program résztvevőit is) tavaly több mint 400-an választották a szerződéses katonai szolgálatot.

HONVÉDSÉG TOBORZÓ kép

A képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbérnek megfelelő összeg, ez jelenleg nettó 154 ezer, a 25 év alattiak számára 189 ezer forint. Aki a program második részében speciális területet választ, már a garantált bérminimumot kapja havi fizetésként, amely jelenleg nettó 197 ezer, a 25 év alattiak számára közel 242 ezer forint. A résztvevőknek jár továbbá ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, valamint szükség esetén szociális támogatás. Az ÖKSZ alatt legalább 6 hónap teljesítésével 16 vagy 32, egyéves szolgálattal akár 64 felvételi többletpontot is lehet szerezni a felsőoktatási felvételi eljárásban. A sikeres teljesítés az Acélkocka Altisztképzési Rendszerbe történő jelentkezés esetén is előnyt jelent. Az eddigi ÖKSZ kiképzések résztvevői elhivatottsággal álltak a programhoz, és jellemzően végig csinálták a kiképzést.

HONVÉDSÉG TOBORZÓ kép

A katonai toborzók február végéig várják a jelentkezést a megyeszékhelyek toborzó ügyfélszolgálati irodáiban, a Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodájában, az onlinetoborzo@mil.hu címen, vagy a www. iranyasereg.hu karrieroldalon.

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében