Dömsöd Nagyközség hivatalos oldala

Falugyűlés utáni gondolatok

Kedves Dömsödi Polgárok!

Tegnap este - mérsékelt érdeklődés mellett - végre megtarthattuk a szokásos, év eleji Falugyűlést, és személyesen beszélhettük meg közös dolgainkat!
Közmeghallgatásunkon köszönthettük Dr. Turi-Kovács Áron alezredest, kapitányságvezetőt. A DTkH Nonprofit Kft képviseletében Tóthné Sponga Edit válaszolt a hulladékszállítással kapcsolatos kérdésekre, míg a Daköv Kft főmérnöke, Bodonyi-Kovács Tamás próbálta összefoglalni a víz és csatorna szolgáltatás nehézségeit.
Vendégeink számtalan kérdést kaptak szakterületükből, amelyekre igyekeztek pontos és megnyugtató választ adni!

A vendégek után Dr. Bencze Zoltán jegyzőnk vetítette le a az utóbbi öt év fejlesztéseiről készített prezentációját. Ezt a mellékletben láthatják! Ebből számomra egyértelműen kitűnik, hogy a különböző közösségi csoportokban hiába mondják, elsősorban az utóbbi években ideköltözött hozzászólók, hogy Dömsödön nem történik semmi, Dömsöd nem fejlődik! Tetszenek látni!? Közel másfél milliárd forint fejlesztési pénz érkezett Dömsödre az utóbbi években! Kinek az érdeme? Polgármesteré, képviselőké? Nem! Valamennyiünk érdeme! A hatezerháromszáz emberé, akik itt laknak, itt adóznak nagyközségünkben! Éppen ezért visszautasítok minden olyan, a közös produkciónkat lekicsinylő megjegyzést, amelyet általában olyan személyektől kaptunk, akik eddig egy “koszos gatyát” sem tettek le a közösségünk asztalára!

A három órás kérdezz-felelekbe nagyon sok téma merült fel. Beszélgettünk a CBA körüli parkolástól kezdve, egészen a közterület foglalás anomáliáiról, és még sok minden másról! Én elfogult vagyok, de nagyon jó hangulatú, eredményes estének lehettünk résztvevői! Köszönöm a sok-sok hozzászólást!

Bencze István
polgármester

A MELLÉKELT PREZENTÁCIÓ ITT TEKINTHETŐ MEG

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében