A legutóbbi, ügyelettel foglalkozó írásomat azzal fejeztem be, hogy az ügyeleti rendszer bővítésénél megkerülhetetlenek vagyunk. A jogszabályok szerint ez tényleg így van, de a szolgáltatónk, a Morrow Medical Zrt ezt másképp gondolja.
A facebookon, Nagy Ferenctől tudtam meg, hogy a megkérdezésünk nélkül kívánja a szolgáltatottak körét bővíteni a Morrow. Ha minden igaz, akkor ez április elsejével meg is történt, és részben ráckevei központtal látja el Szigetújfalu, Szigetszentmárton és Szigetcsép betegeit is. Az nem zavarja őket, hogy ezzel szerződést szegnek, hogy csökken a szerződésben érdekelt öt település ellátásának színvonala, úgy tűnik, hogy csak a plusz bevétel érdekli őket.
A múlt hét szerdai polgármesteri megbeszélés után, 72 óra türelmi időt adtunk a Morrownak, hogy visszaállítsa az eredeti állapotot. Amennyiben ez nem történik meg, úgy mind az öt település képviselő-testülete kezdeményezni fogja a szerződés felmondását, és új közbeszerzési eljárás kiírását! Sajnos, ez viszont idő! Nagyon körültekintően kell eljárnunk, mert nem maradhatnak települések ellátás nélkül. A szerződést felmondani háromhavi határidővel lehet, de az sem mindegy, hogy mikor. Tehát, ideális esetben is késő ősszel lehet új szolgáltatónk. Új szolgáltatónk? Még az is lehet, hogy az új közbeszerzés keretében csak egyetlen pályázó lesz, a Morrow Medical Zrt. Mindegy, annyi biztos, hogy így nem maradhat.
Tegnap kezdeményeztem egy rendkívüli Népjóléti Bizottsági ülést, amelyen nyilatkoztak a háziorvosaink, hogy van e realitása az összevont háziorvosi ügyelet ismételt felállításának. Nem volt meglepetés számomra az orvosok nyilatkozata, hogy ennek nincsenek meg a személyi és a tárgyi feltételei sem. A mai rohanó világban, már nem lehet a húsz évvel ezelőtti rendszerben megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyet a felfokozott élettempónk diktál. Nem véletlen, hogy a három csatlakozni kívánó szigeti település pont ettől a rendszertől szeretne megszabadulni.
Hogyan tovább? Amikor e sorokat írom, akkor telefonált Szadai József ráckevei polgármester kollégám, hogy hívta a Morrow vezérigazgatója, hogy azonnal visszaállítják az eredeti állapotot a ráckevei ügyeletben, és a három szigeti települést Szigethalomról látják el. Amikor erről hivatalosan is értesülünk, talán megnyugodhatnánk, de nem tesszük. Ha egyszer megpróbáltak megvezetni bennünket, akkor erre máskor is képesek lehetnek. Ezért aztán, a héten találkozom egy másik, erre a területre szakosodott cég tulajdonosával, aki a telefonban felvetette egy teljesen új variáció lehetőségét. No, de erről majd akkor, ha érdemi információt tudok mondani.
Bencze István