Tisztelt Dömsödi Lakótársaim!
Az ÁNTSZ megyei főorvosa által elrendelt vízosztás elég nagy riadalmat keltett, ezért foglalom össze a történteket! Holnap lesz két hónapja (két nappal a választások előtt), hogy a főorvos asszony felhívott a vizünk fertőzöttsége miatt. Elrendelte a víz forralására vonatkozó javaslatot, valamint kötelezte a DAKÖV Kft-t a lakosság tájékoztatására. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a rendszer fertőtlenítése, amely eredményes volt, hiszen a következő mintavételek már negatív eredményt hoztak. Sajnos a fertőzés többször megismétlődött, így nem lehetett az ivóvíz szabad felhasználását megengedni. Jelen pillanatban szintén a fertőtlenítés folyik (erős klórszag), ismét a mintavételre várunk.
Az október 12-i választás utáni héten Dabason, személyesen kerestem meg a DAKÖV Kft igazgatóját, kérve őt az azonnali belső vizsgálatra! Múlt hét pénteken kaptam meg a mintegy 30 oldalas vizsgálati anyagot. Nos, a jegyzőkönyv nem tartalmaz semmiféle konkrét utalást a fertőzés eredetére. Ez számunkra elfogadhatatlan, ezért ma - többszöri telefonos beszélgetésünk során - jeleztem az igazgató úrnak, hogy amennyiben vasárnap estig nem találják meg a fertőzés gócpontját, úgy hétfőn reggel büntető feljelentést teszek, ismeretlen tettes ellen! Az igazgató úr ígéretet tett arra, hogy mozgósítanak minden szabad munkaerőt, és meg fogják találni az eredőt! Ezek miatt előfordulhat, hogy az eddigieknél is gyakrabban zárják el a vizet, hogy szakaszolással kiszűrjék a fertőzés helyét.
Egyébként, a vizünk semmivel sem rosszabb, mint akár két héttel ezelőtt volt, csak a megyei főorvos azért rendelte el a külön vízvételezést, hogy ezzel is ösztönözze a szolgáltatót a minél előbbi normális viszony helyreállítására! Az utasításban nem szerepel, hogy zacskós vizet kell szolgáltatniuk, elég a lajtos kocsi. Sokan panaszkodnak, hogy a ráckevei víz sárga és ez is klór szagú. Sajnos, egyre inkább hozzá kell szoknunk, hogy a vízkezelés egyben némi vegyszer használatát is jelenti. Még egyszer hangsúlyozom, hogy forralva továbbra is fogyasztható a csapvíz is!
Még annyit, hogy a DAKÖV Kft igazgatójának jeleztem, hogy a fogyasztók forralás miatti többletköltsége okán ellentételezést kérünk. Arra kaptam ígéretet, hogy az igazgatótanács elé viszi az ügyet.
A mai, rendkívüli testületi ülésen ismét felmerült egy "artézi-kút" szerű közvetlen kifolyó létesítése. Amennyiben sikerül a témában előrelépnünk, úgy azonnal tájékoztatjuk a közvéleményt.
Bencze István
polgármester