A Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület LEADER projektek bemutatását szervezte meg az érdeklődők számára július 6-án, illetve 13-án. A program során az érdeklődők olyan LEADER fejlesztéseket tekintettek meg, melyek a 2014-2020-as időszakban az Európai Unió Vidékfejlesztési támogatásával valósultak meg az Egyesület működési területén.
Önkormányzati Napló
Település-fenntartási csoport pillanatkép
Pünkösd hétfőt követő keddi napra szabadságot vettem ki, hogy a Település-fenntartási csoport tagja legyek egy nap erejéig, a parkosításhoz szükséges növények beszerzése miatt. A reggel fél 8-as munkafelvételtől kezdve alkalmam nyílt...
Egészségház: Meghívó, Köszönetnyilvánítás
Köszönetnyilvánítás A Dömsödi Hírnök előző számában és a domsod.hu oldalon felhívást tettünk közzé, amelyben Önökhöz fordultunk szíves támogatásukért. Szeretnék köszönetet mondani!
Meghívó
Szeretettel meghívjuk Önöket a Dr. Székely Zsigmond Egészségügyi Központ és Hajós Park ünnepélyes átadására, amely időpontja 2021. június 18. 11:00 óra.
Oktatás
INGYENES iskolai lehetőség szociálisan hátrányos helyzetűek részére
A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Felnőttek Általános Iskolája és Gimnáziuma lehetőséget nyújt, hogy baba mellet, munka mellett, távoktatásban végezhessék iskolájukat, akik erre igényt tartanak. Az intézmény állami iskola, a képzésnek nincs tandíja. Szeretnénk, ha hallgatóink számára az általános iskola, illetve a középiskola elvégzése elősegítené a társadalmi hátrányok leküzdését.
INTÉZKEDÉSI TERV - Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola
A Dömsödi Széchenyi István Általános Iskolában a 2020/2021. tanévre, a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendről.
Virágcsokor átadása helyett!
Nyugdíjas pedagógus kollégák, egykori tanáraink gyémánt és aranydiplomája átvétele, valamint a pedagógusnap alkalmából Vörösmarty Mihály szavaival köszöntöm mindnyájukat.
